Mi emberek életünk első pillanatától kezdve társaságban vagyunk. A méhben fejlődő kisbaba egységben van anyukájával, egészen közelről hallja, és a mozgását is folyamatosan észleli. Az újszülött kisbaba sem kívánkozik még ki ebből az ismerős, biztonságot jelentő közelségből, eleinte anyukája – majd egyre inkább apukája, testvérei, nagyszülei – társaságából, a fizikai közelség adta biztonságból. A kilenc hónap szoros egység a kisbaba érdeklődésének nyiladozásával, és a mozgásfejlődéssel fog átfordulni önállóságba, mégpedig mindenféle szoktatás, tanítás nélkül egyszerűen azért, mert ez a természet rendje.

Így hát mi emberek akarva-akaratlan hordozzuk a kisbabáinkat, kisgyerekeinket. Eleinte karba véve, magunkhoz ölelve, később csípőre ültetve, még később nyakunkba vagy hátunkra véve. Mindeközben természetes módon, tudattalanul is figyelünk rá, hogy ne legyen akadályozva a lélegzésben, ne essen le, és egyáltalán minden szempontból fél szemünk a babánkon van, hogy érzékeljük hogy is van ő, és mire van szüksége. A testközelség pedig segít minket ebben, hiszen valójában nem csak a fél szemünk van rajta, hanem a bőrünkön, izmainkon keresztül is érezzük hogy hogy van. Alszik-e vagy ébren van. Érezzük az illatát, halljuk a hangját, észleljük a hangulatát, vagy ha valami zavarja. Mindez pedig visszafelé is igaz, a kisbabánk is tudatában van az éber jelenlétünknek. Érzi hogy védve van és odafigyelnek rá, ezért igényli és szereti a karban levést: ez számára az ismerős, biztonságos életstílus.

Lehetséges, hogy számodra ez éppolyan természetes mint a babádnak, és könnyedén megtalálod a módját hogy kielégítsd az igényeit anélkül, hogy vállalhatatlan kompromisszumot kötnél. Lehet azonban olyan is, hogy valami miatt nehezített a helyzeted és szükséged van a kezeidre valami vagy valaki máshoz is. Ha hordozóeszközben veszed magadra a kisbabádat mindannyian jól járhattok! Mire figyelj ha így teszel? Mindössze néhány egyszerű dologra kell tekintettel lenned ahhoz, hogy az eszközben legalább olyan biztonságban legyen a babád mint karba véve:

Kapjon levegőt!

Arca legyen látható, hogy biztos lehess benne, hogy szabadok a légutak! Győződj meg róla, hogy nincs “belerogyva” a (túl laza) eszközbe, azaz feje nem bicsaklik a mellkasára: álla alatt legyen két ujjnyi szabad hely, és ebben a pozícióban legyen stabilizálva a hordozóban! Annyira legyen szorosra állítva a hordozó, hogy mozgáskor a baba ne emelkedjen el a testedtől! Ha te tudsz kényelmesen lélegezni, nem szorít a hordozó, akkor a baba sincs “beszorítva”. Ha nem függőleges helyzetben van a baba, akkor figyelj rá, hogy a vállai jóval feljebb legyenek mint a csípője, vagyis a pozíciója közelebb legyen a függőlegeshez mint a vízszinteshez, közelebb legyen az “üléshez” mint a fekvéshez.

Ne essen le!

Minden szükséges helyen legyen a hordozó bekötve, becsatolva! Ne legyen sérült a hordozó csatja, anyaga! A jó minőségű csatos hordozók nagy részén gumis bújtatók gondoskodnak arról, hogy még kinyíló csat esetében se történhessen baj. Különösen figyelj rá, hogy a felvételkor, levételkor mindig támaszd a kezeddel a baba hátát – ne a hordozóeszközre koncentrálj, az nyugodtan leeshet!

Érzékenyen figyelj a kisbabádra!

Reagálj a jelzéseire, szükségleteire! Érzékenyen figyelj saját tested jelzéseire is! A kényelmetlenség, fájdalom nem normális velejárója a hordozásnak sem a baba, sem az őt hordozó személy részéről! Ha ilyesmit tapasztalsz, változtass a technikán, cseréld le a hordozóeszközt, vagy válts hordozási pozíciót! Ha nem látod a probléma forrását, bátran kérd hordozási tanácsadó segítségét!

***

A biztonságon túl természetesen a kényelem is nagyon fontos szempont, hiszen minél kényelmesebb számotokra a hordozás, annál több időt töltötök így, és annál örömtelibb lesz számotokra ez az idő!

Az újszülött kisbaba a lábait terpeszben felhúzva tartja, ez számára a kényelmes, terheletlen pozíció, ezért ezt szeretnénk biztosítani számára a hordozóeszközben is. A kényelme érdekében ezért, ha teheted válassz olyan hordozót, ami a testét stabilan körbeöleli, és térdhajlattól térdhajlatig alátámasztja a lábacskákat! Ez a pozíció nemcsak kényelmes, de kiválóan támogatja a csípő fejlődését, ezért újszülöttnél, pici babánál duplán hasznos! A négykézláb mászás során a baba maga is sokat tesz a csípőjéért, így egy egészséges, mászni tudó babánál ez a pozíció már egyre inkább csupán kényelmi szempont, mint ilyen azonban korántsem lebecsülendő! Nem beszélve arról, hogy a hordozó személynek is kényelmesebb úgy, ha a gyermek lába nem lóg le hosszan a felnőtt combjai előtt vagy mögött. A gyermek növekedésével pedig a kényelem bizony egyre nagyobb súllyal esik a latba a szó legszorosabb értelmében!

Medencebillentés

Még kényelmesebb, otthonosabb tud lenni a hordozás, ha a baba medencéje be van billentve. Ezt a mozdulatot a hordozóba tett babával úgy végezheted el, ha a hordozóeszközbe benyúlva megragadod a babád combjait, és a terpeszt kisebbre véve húzod felfelé a térdeket, és egyúttal forgatod a popsit befelé, miáltal a baba háta gömbölyűbb lesz. Azért kell csökkenteni a terpeszt, mert a magasabbra húzott térdekhez – ami a medencebillentés előfeltétele – szűkebb terpesz lesz kényelmes. Háton hordozásnál úgy tudsz legegyszerűbben (utólag) medencét billenteni, ha a baba alsó lábszárát fogva tólod fölfelé a térdeket a terpeszt szűkítve.

Utoljára említem, de az elsők között állapítsd meg amikor hordozol: Otthonos? Kényelmes? Biztonságos érzés? Mert a hordozás akkor jó ha ilyen! Érted és a babádért van, egyszerű és nagyszerű! Ölelve lenni a mindennapok része hordozóban is, akárcsak anélkül! Az élmény természetességéhez tartozik, hogy olyan hordozót válassz ami a szívedhez közel áll, amit praktikusnak és szépnek tartasz! A babádnak nem számít hogy csatolva vagy kötve veszed magadra! A testközelség az ő jussa, a kényelem, praktikum, dekorativitás legyen a Te kedved szerint! Amit szívesen veszel magadra azzal többet hordozol, és a babádnak ezzel teszed a lehető legjobbat!

Ha te éppen nem látod ilyen magától értetődőnek a babád hordozóba tételét akkor se fájjon a fejed! Kérj segítséget! A gyermeknevelés nem magányos feladat, csapatmunka! Nem kell egyedül boldogulnod! A hordozási tanácsadó Érted van, hogy Te még jobban a családodért lehess, kevesebb kompromisszummal, több örömmel!

A biztonságos és kényelmes babahordozás szabályai

Ha szeretnél eljöhetsz egyéni tanácsadásra a Hurcifészekbe is! Online időpontfoglalásra Facebook oldalamon keresztül a foglalás most gombra kattintással van lehetőséged, vagy keress elérhetőségeimen!


A honlap további használatához kérlek fogadd el a sütik használatát! További információ

Egy EU-s törvény alapján kötelező tájékoztatnom Téged arról, hogy a weboldalam ún. cookie-kat használ. Ha ezzel nem értesz egyet, akkor a böngésződ megfelelő beállításait használva tiltsd le a cookie-kat!

Bezárás