Felmerülhet benned a kérdés

“Ha elérhető számomra ez a minőség, miért nem tartok már most is ott?”

Ahhoz, hogy belépj a magabiztosan gondoskodó, békésen babázó szülők világába minden szükséges alapképesség ott van benned már most is. Miért van akkor az életedben mégis káosz? Figyelj, mert hatalmas felismerésben lesz részed! A káoszt Te magad okozod azzal, ahogyan a feladatról gondolkodsz! Lehet hogy elsőre ez nem tűnik jó hírnek, pedig az! Hogy miért? Mert ha Te okozod a káoszt, akkor hatalmadban áll megszüntetni is. Csakis rajtad múlik, hogy sikeresen és derűvel oldd meg a hétköznapi feladataidat kisbaba mellett is.

Mi az a godolat, ami korlátoz ebben? Figyelj, mert le fog esni az állad! Te azt gondolod, hogy a gondoskodással és a háztartással járó napközbeni feladatokat bírnod kellene teljesen egyedül. Sőt! Simán bírnod kéne. “Hiszen minden anya ezt csinálja, és ők is boldogulnak, lám még  több gyerekkel is, ráadásul közben a kenyérsütés, a sport és az énidő is belefér, sőt illik beiktatni.” – Valami ilyesmi jár a fejedben. Az ehhez szükséges összes tudás pedig nyilván csodálatos módon eleve ott van minden nőben, de ha mégsem akkor a szüléssel biztosan eljön a megvilágosodás. Ugye milyen abszurd a gondolat?! Pedig jelenleg bizony ennek megfelelően éled a hétköznapjaidat. Elvárod hogy helytállj egy nagyon nehéz feladatban, amit ezelőtt soha nem csináltál, és senki nem készített fel rá. Olyan mintha azt várnád magadtól, hogy a mélyvízben hirtelen egycsapásra megtanulsz úszni úgy, hogy előtte soha nem úsztál. Hiszen körülötted sokan vannak akik úsznak. Vagy mintha leülnél a zongorához, hogy mindenféle gyakorlás nélkül eljátssz egy Chopin etűdöt. Garantált, hogy nem lesz sikerélményed. Ezekhez hasonlóan a kiegyensúlyozott anyai szerepkör sem velünk született képesség, és nem is sajátítható el egyik pillanatról a másikra. Kemény munka, sok tanulás és gyakorlás szükséges hozzá, hogy fejlődj benne, és eljuss az általad vágyott szintre.

Mégis makacsul tartja magát a hiedelem, hogy az anyaság megy mint a karikacsapás – feltéve ha elég jó anya vagy hozzá, hogy seperc alatt gyakorlás nélkül megfejlődj egy bizonyos, társadalmilag elvárt szintet. Biztos, hogy benned is többé-kevésbé ott van ez a gondolat. Ne is tiltakozz, több mint száz anyával dolgoztam már egyéni tanácsadáson, és mind azt gondoljátok, hogy ösztönösen képesnek kellene lennetek ellátnotok a kisbabát, a háztartást és magatokat is amennyire lehet. Valójában én magam is ezt gondoltam eleinte. Ha Te azt gondolod hogy nem ezt gondolod, akkor figyeld meg magad még egyszer, és vedd észre, hogy tudat alatt ott van benned ez a gondolat, ugyanis ennek megfelelően cselekszel! (Ha tesztelni szeretnéd, tedd a szívedre a kezed: Éreztél már lelkiismeret furdalást amiért nem megy?) Az lehet, hogy eddig még nem tudatosult benned, hogy így gondolkodsz a feladatról. Pontosan ez a tudat alatti csapdája! Észre sem veszed, hogy ez a hiedelem akadályozza a sikeredet. Hogyan korlátoz Téged az a gondolat, hogy a kiegyensúlyozott anyaság olyasvalami amire természetednél fogva, “instant” képesnek kell lenned?

Mi vezet ki ebből az ördögi körből?

Öt lépés a probléma megoldásáért

1. Vállald a felelősségedet!

Mondd ki: “A babámnak a gondoskodásomra van szüksége. Egyedül rajtam áll, hogy megadjam neki amire szüksége van.” Jó, oké hogy végigolvastad, de most tényleg, mondd ki hangosan! Ha tömegközlekedési eszközön ülsz, akkor ajkaid mozgásával ismételd, és ígérd meg magadnak! Hidd el, erre az elköteleződésre tényleg szükség van, enélkül ne is olvass tovább! Mehet? “A babámnak a gondoskodásomra van szüksége. Egyedül rajtam áll, hogy megadjam neki amire szüksége van.” 

2. Ne a babában keresd a “hibát”!

Ne háríts tovább! Tudom, hogy sokkal könnyebb azt mondani, hogy a baba “többemberes”, “sírós”, vagy “hasfájós”, de valójában nem ez a problémád igazi oka. Minden baba többemberes baba, a hasfájás klinikai leírásának pedig semmi köze a baba hasához: a napi több órán át tartó, ismeretlen okból történő vigasztalhatatlan sírást nevezik így az orvosok. Merj ránézni arra, hogy a babádnak semmi baja, ő csak simán egy baba aki ennyire nagyigényű, mert a babák ennyire nagyigényűek. A hiba a felnőttek készülékében van.

3. Saját magadat monitorozd és fejleszd!

Tedd a szívedre a kezed: Abban az állapotban vagy mentálisan és fizikailag, hogy el tudod látni a babát? Tudsz róla gondoskodni úgy, ahogyan szíved szerint tennéd?

Ha nem…

(Ezt abból is láthatod, ha az imént a baba felvételének gondolatára kicsit kirázott a hideg. Utólag talán szégyelled is. Pedig normális, a kimerültség is az anyaság része.)

Mit tehetsz azért, hogy közelebb kerülj ehhez a válaszkészen gondoskodó, a baba igényeire éber állapothoz? Mi esne most jól neked? Mit tudsz tenni itt és most azért, hogy közelebb kerülj ahhoz amire szükséged van? Belefér hogy főzz magadnak egy teát? Beleférne holnap egy hajmosás? Ha egyedül nem, akkor meg tudnál valakit kérni most, hogy biztosítsd magadnak ezt a kis feltöltődést a babád érdekében? Hogy úgy gondoskodhass ahogyan szeretnél, ne csak úgy ahogy levegőért kapkodva épp összejön. Ebben az esetben tehát a kérdés: Hogyan tudnád feltuningolni magad egy válaszkészebb szintre?

4. Legyél gyöngéd és együttérző önmagaddal!

Talán azt gondolod, hogy a szavaim kemények, és ez így igaz. A fejlődés útja fájdalmas felismerésekkel van kikövezve. De ne okozz magadnak további fájdalmat azzal, hogy bírálod vagy sürgeted magad! Én nem ítéllek el azért, mert nem tudod mindazt amit majd most fogsz megtanulni. Te se tedd! Mindent amit valaha elkezdtél tanulni azt egy ideig kezdőként csináltad. Ez a kiinduló szinted, innen fogsz fejlődni míg egyre rutinosabb és profibb leszel. Minden anya volt  első gyerekes kezdő anya. Utána pedig második gyerekes kezdő anya. Minden szinten vannak kihívások. Ne félj látni azt, hogy hol tartasz most, és beismerni hogy szükséged van tanulásra, gyakorlásra. Ez így van jól! Teljesen normális az, ahogy vagy. És ugyanakkor embert próbáló és kihívásokkal teli az, ahogy vagy. Minden rendben van!

5. Fogadd el, sőt kérd a segítséget!

Mindaz a kihívás amivel szembesültél tehát normális. A kisbabák tényleg ilyenek (az 1% kivétel csak azért van, hogy az őrületbe kergesse a maradék 99% anyukát :)), és kisbabáról gondoskodni tényleg ennyire nehéz. Ami nem normális az az, hogy egyedül akarsz megküzdeni vele. Lehet hogy azt mondod, hogy nem akarsz csak ez van, hiszen akaratodon kívül vagy egyedül a babával. De a döntés, hogy kérsz-e segítséget alkalmanként vagy rendszeresen mindig a te döntésed! Hogy főzöl vagy rendelsz, hogy mosol vagy megmutatod valakinek a mosógép használatát. Hogy magad ringatod a babát, vagy másvalaki vigyáz rá egy kicsit. Az, hogy a te felelősséged gondoskodni a babáról nem jelenti azt, hogy mindent neked kell csinálnod. Lehet, hogy az, hogy egyedül próbálsz megküzdeni a helyzettel már épp egy döntés következménye, és most számotokra ez a jobb döntés. Minden lehet, de legyen a te döntésed! Hiszen a te felelősséged, hogy a babáról gondoskodj — vállaltad, emlékszel? Egyedül, vagy csapatban — dönts te! Önállóan kísérletezve, vagy tanácsot kérve — dönts te! A felelősségvállalás felszabadított a döntésre. Te tudod a legjobban, hogy hogyan szeretnél gondoskodni a babádról. Nem az a győztes aki mindent kibír egyedül, hanem az aki éber a baba szükségleteire, elérhető érzelmileg, és hosszútávon minőségi gondoskodást biztosít. Ha ehhez tanácsra, megerősítésre, információra vagy praktikus segítségre van szükséged: kérd! Szerezd meg!