— Gyere Lali, indulunk a dédihez! — csütörtökönként mindig a dédihez mennek.
Lali a szokott módon pattant fel anyja hátára, Magdi pedig néhány mozdulattal ráigazította a kendőjét, amit még anyukájától örökölt — őt is ebben hordozta kislány korában. A kendő anyáról lányra vándorolt a családban. Közben karjára kapta a kosarát is, és kilépett a reggeli napfénybe.
A dédi mákos rétessel várta őket. Lali alig győzte kivárni míg anyja a kendővel bíbelődött, rugdalózott, kapálózott hogy szaladhasson a dédihez, akinek a rétesénél csak a hihetetlen történeteit szerette jobban.
— Hékás… — nevetett Magdi — várd meg míg kikötlek!
— Várj csak majd kiveszlek — ajánlkozott a dédi, és hóna alatt megfogva magához emelte dédunokáját. Közben hallotta ahogy Magdi a csomóval bajlódik, és felrémlett benne egy emlék valamikor nagyon-nagyon régről, amikor épp ezzel a mozdulattal segítette valaki a hátára a második gyermekét, miközben a kendővel küzdött, pont ugyanezzel a kendővel…
Az elsőt nem hordozta. Akkor még azt gondolta ez neki nem menne, és a védőnő sem ajánlotta. Később a másodikat már muszáj volt magára vennie a totyogós mellett. Most hogy visszagondolt rá, már nem is emlékezett hogyan tudta akkor mégis megtanulni ami korábban olyan bonyolultnak tűnt.
— Valahogy idővel rájöttem hogy ez a tudás mégis bennem van… — motyogta maga elé.
— Tessék? — vizsgálgatta aggodalmasan nagyanyját Magdi.
— Mintha lett volna ott még valaki… — morfondírozott. Vagy csak az emlékezetem tréfált meg? — kérdezte magától, miközben teát töltött az egyre zavartabb Magdinak.
— Kiről beszélsz, nagyi?
— Egy hordozási tanácsadóról.
— Miről?! — köhögte a csészélyét letéve.
— Egy szakemberről, aki megmutatta nekem hogyan vegyem a hátamra az anyukádat.
— Ugyan már nagyikám! Egy percig azt hittem komolyan mondod. Szakember… — kacagott Magdi. Lali élénken figyelt, ő szerette a dédi mulatságos, “fele sem igaz” történeteit. — Minek ehhez szakember? Hiszen ezt mindenki tudja! — hitetlenkedett Magdi. Kislánykorából emlézett rá ahogyan a húgait hordozta a mama, majd később az első szülése után az anyósa is megmutatta neki hogyan vegye magára a kisbabáját.
— Pedig így volt, fiatalasszonyként azt hittem képtelen leszek egyedül a hátamra venni a babát. Akkoriban babahordozási tanácsadók segítették ebben az anyákat. — Mosolygott a dédi.
Magdi nagyot nevetett, mostmár biztos volt benne, hogy megtréfálta a bolondos öreg. Lali pedig lelkesen tapsolt.